Weboldal készítés
Legyünk fenn a neten! De hogyan?
A webfejlesztés nem arról szól, hogy „Csináljunk egy portált, ami jól néz ki, aztán dübörögjön!”.
Sokkal inkább arról, hogy készítsünk egy honlapot, ami felhasználóbarát, keresőbarát, látogatókat vonz, bevételt termel, és ráadásul jól is néz ki, híven tükrözi arculatunkat.
A sok munka eredménye pedig látogatókat vonz, mert számukra hasznos, értékeket hordoz.
Így érdemes tervezni.
Honlapkészítés Drupal tartalomkezelővel
Munkáim mögött közösségi tudásbázis áll, hiszen a Drupal nyílt forráskódú tartalomkezelő több ezer lelkes szakember állandó munkájának eredménye.
A Drupal nyílt forráskódú szoftver, amivel weblapokat készíthetünk és működtethetünk. A rendszer egyszerű blogtól az összetett portálrendszerig mindenféle feladat megvalósítására alkalmas. Használói között található például a Fehér Ház , a Firefox , a MusicTelevision , a Capgemini , a Harvard , az ENSZ , az Examiner.com , Eric Clapton , a Monty Python sőt a magas IQ-val rendelkezőket tömörítő Mensa International is. Tehát kormányzati szervek és civil szervezetek, közösségek, újságok, televízió- és rádióműsorok, települések, oktatási intézmények, felekezetek, cégek és magánszemélyek külföldön és hazánkban egyaránt.
forrás: drupal.hu
Elérhetőségeim
Ha árajánlatot szeretne kérni weboldal készítésre, vagy kérdése van és szeretné felvenni velem a kapcsolatot, kérem használja a fejlécben található űrlapot, vagy keressen az alábbi elérhetőségeken:
- Név: Fülöp Roland
- Telefon: +36/30 22-65-289
- Email: fulop.roland@reklam-hang.hu
Referenciáim közül néhány
|
|
A Pávai Vajna Ferenc Általános Iskola hivatalos weboldala | pavaisuli.hu | |
|
Öreg Bence Turistaház és Erdei Iskola | oregbence.hu | |
|
|
Tiszalök Város Önkormányzata | tiszalok.hu | |
|
|
Hajdúszoboszló turisztikai információs oldala | hajduszoboszloturizmus.hu | |
|
|
Szent László Római Katolikus Plébánia - Hajdúszoboszló | szoboszloplebania.hu | |
|
|
Pincevölgy Egyesület | pincevolgy.hu | |
|
|
Közmű-Geo - Geodéziai, Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. | kozmu-geo.hu | |
|
|
Hajdúszoboszlói Városi Televízió | hvtv.hu | |
|
Hotel Napsugár ***superior - Hajdúszoboszló | hotelnapsugar.hu | |
|
Népi hangszerek | nepihangszerek.hu | |
|
|
Hotel Négy Évszak - Hajdúszoboszló | hotelnegyevszak.hu |
